Atlétikai világbajnokság a 3BC-vel

Fontos évre készül a hazai szakma, hiszen 2023-ban a világ harmadik legnagyobb sporteseménye érkezik hazánkba, a munkálatokat pedig cégünk, a szervező bizottság felkérésére már meg is kezdte sajtókiszolgálás terén.

TV-sek, rádiósok, fotósok, újságírók, több mint 3000-en összesen. Ennyi szakembert várnak ugyanis Budapestre az idei atlétikai világbajnokságra.

A vadonatúj atlétikai centrum mellett, helyszínként szerepel majd a Hősök tere, ahol a marathon és gyaloglás számait rendezik, valamint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Kongresszusán is kezelni kell a sajtót, így újra multilokális sporteseményt kell lebonyolítanunk.

Cégünk két alapítója, Kolozsi Ildikó és Müller Béla már fontos szerepet töltenek be. Míg előbbi az operatív média menedzser, utóbbi a photo chief, amit magyarra lefordítani csak azért nem szeretnénk, mert meglehetősen ügyefogyott,de az összes fotósért és azok technikai kiszolgálásáért felel.

Az eseményre a jegyértékesítés már elkezdődött, az akkreditáció pedig hamarosan nyit.