Atlétikai világbajnokság a 3BC-vel

Fontos évre készül a hazai szakma, hiszen 2023-ban a világ harmadik legnagyobb sporteseménye érkezik hazánkba, a munkálatokat pedig cégünk, a szervező bizottság felkérésére már meg is kezdte sajtókiszolgálás terén.

TV-sek, rádiósok, fotósok, újságírók, több mint 3000-en összesen. Ennyi szakembert várnak ugyanis Budapestre az idei atlétikai világbajnokságra.

A vadonatúj atlétikai centrum mellett, helyszínként szerepel majd a Hősök tere, ahol a marathon és gyaloglás számait rendezik, valamint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Kongresszusán is kezelni kell a sajtót, így újra multilokális sporteseményt kell lebonyolítanunk.

Cégünk két alapítója, Kolozsi Ildikó és Müller Béla már fontos szerepet töltenek be. Míg előbbi az operatív média menedzser, utóbbi a photo chief, amit magyarra lefordítani csak azért nem szeretnénk, mert meglehetősen ügyefogyott,de az összes fotósért és azok technikai kiszolgálásáért felel.

Az eseményre a jegyértékesítés már elkezdődött, az akkreditáció pedig hamarosan nyit.

A világ 2. legjobb sajtókiszolgálása a miénk!

A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) a 2022-es évben először két kategóriában vizsgálta az év sporteseményeit a sajtó szempontjából. Ez alapján az egy sportágról szóló világesemények kategóriájában a 2022-es budapesti vizes-világbajnokságot csak a katari labdarúgó-világbajnokság előzte meg sajtókiszolgálás terén, a 3BC munkáját nemzetközileg is elismerték.

Mint az AIPS részletezte, először vizsgálta két külön kategóriára bontva a sporteseményeket: az egy sportágnak és a több sportágnak együttesen rendezett versenyeket vette górcső alá.

Ez alapján a multisportesemény kategóriából kiemelkedett a pekingi téli olimpia, a müncheni multisport-Európa-bajnokság és a birminghami Nemzetközösségi Játékok.

Az egysportágas események közül pedig a katari labdarúgó-világbajnokság sajtóközpontja méretével, eleganciájával és hatékonyságával emelkedett ki a többi rendezvény közül, de második helyen a budapesti vizes-világbajnokság végzett, megelőzve az angliai női labdarúgó Európa-bajnokságot.

Mint ismert, Budapest a májusi, fukuokai vb helyére ugrott be, miután a japán nagyváros visszalépett a rendezéstől, ezek után a szervezőknek kevesebb mint fél évük volt rá, hogy megrendezzék a világbajnokságot.

A sajtókiszolgálásért felelős csapatot cégünk egyik alapítója, Kolozsi Ildikó vezette, és a csapat összesen 6 helyszínen segítette az újságírók munkáját. Harmadik helyezést korábban már értünk, akkor a 17. FINA “vizes” Világbajnokság miatt érdemeltük ki a szakma elismerését.

Tapasztalatunkat és tudásunkat pedig a 2023-as budapesti, atlétikai vb szervezői is bíznak, így legjobb kezekbe került a világ 3. legnagyobb sporteseményének sajtókiszolgálása.

Ráadásul, másik alapítónk, Müller Béla aki ugyancsak ott volt már a 2017-es, hazai eseményen, öt évvel később, a teljes vb kommunikációs igazgatójaként irányította a folyamatokat.

/forrás:nso.hu/