Idén is 3BC segítséggel osztottak fair play díjakat

Sokkal kevesebb szó esik a sportban az eredmények árnyékában az emberi megnyilvánulásokról, amikor a siker vágyát felülírja az empátia. A Magyar Olimpiai Bizottság nem feledkezik meg a sportszerű cselekedetekről és életpályákról, 55. alkalommal adta át fair play díjait. A díjátadó, valamint a hivatalos kiadvány idén is cégünk közbenjárásval valósult meg.

Habár a Városligeti Műjégpálya díszterme önmagában is impozáns látványt kölcsönzött a Magyar Olimpiai Bizottság által rendezett kedd esti fair play gálának, az ablakból a korcsolyával kört körre író tömeg még inkább ünnepi pompába öltöztette az eseményt. És nemcsak a keret, hanem a tartalom is különleges volt, hiszen olimpiai bajnokok, legendák és a jövő reménységei foglaltak helyet a körasztaloknál. Az idei gála egyik alapvetése a fenntarthatóság volt, így a hivatalos kézikönyvet digitális formában olvasgathatják az érdeklődők, így védve minél több fát a kivágástól.

A természet védelme, a fiatalok edukációja mindig közel a MOB Fair Play Bizottságához, és már korábban is osztottak díjakat ezekben a témakörökben.

Az eseményt Fábián László, a MOB főtitkára, Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke nyitott köszöntő beszéddel, ezután pedig következhetett a fair play diplomák átadása. Fair play életműtrófeát vehetett át Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, s ezt az elismerést kapta Hesz Mihály olimpiai és világbajnok kajakos is.

A 2021-es sportév egyik legismertebb jelenet Kozák Luca nevéhez fűződik, aki a tokiói olimpián bukott a 100 méteres gátfutás elődöntőjében, s vele párhuzamosan jamaicai versenytársa is hibázott, így két összetört versenyző állt a gátak között, amikor a mezőny már átért a célvonalon. A könnyeivel küszködő magyar atlétában mégis volt annyi empátia, hogy kezet nyújtson Yanique Thompsonnak és együtt hagyják el a futókört.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a kiadvány mellett, az este házigazdáját egyaránt a 3BC szolgáltatta, immáron harmadik esztendeje.

forrás:nso.hu